3 millióra nőtt az ipari robotok száma a világon

2021/ 24/11

Év végén sok szakmai szervezet, szövetség jön ki statisztika adatokkal, így tett a Frankfurtban működő Nemzetközi Robotikai Szövetség is.

A koronavírus-járvány miatt a tavalyi évben kisebb mértékben, csak 0,5 százalékkal nőtt világszerte az ipari robotok eladása, ám ezzel is rekordszintű, 3 millió ipari robot működött globálisan.

A nemzetközi szövetség azzal is kalkulált, hogy a 2021-es évben 13 százalékkal nő majd az újonnan termelésbe kerülő ipari robotok száma a világon.


De mik is azok az ipari robotok? Mikor jelentek meg először?


A 4.0 ipari forradalommal lehetőség nyílt az ipari robotok elterjedésére. Az automatizáció és a digitalizáció mára lehetővé tette, hogy különböző ipari folyamatokban az  emberi munkaerő helyett és mellett egy gyorsabb és jobb állóképességgel rendelkező megoldásra váltson.
Az első ipari robot megjelenése Griffith P. Taylor nevéhez fűződik, aki 1937-ben megépítette azt a daruszerű gépet, ami egyetlen motor meghajtásával képes volt fogni és mozgatni is.


1956-ban alapították meg az első, robotokat gyártó vállalatot. A gépek célja az volt, hogy egyik helyről a másikra szállítsák a kívánt elemeket.
A következő mérföldkő a 70-es évek eleje, amikor a Stanfordi Egyetem munkájának köszönhetően megjelent a “Stanford arm”, vagyis a Stanford gépkar. Ez az elektromos, hat csuklóból álló robotkar képes volt finomabb mozgásokra is.
Innen aztán elindult a fejlődés, folyamatosan újabb és jobb ipari robotok jelentek meg a piacon.

Mik az ipari robotok?

​​​​​​​Ipari robotnak tekinthető minden olyan gép, ami:

 

  • saját vezérlő egységgel rendelkezik
  • programozható és újraprogramozható;
  • szenzorokkal, vezérlővel és meghajtókkal bír
  • kettő vagy annál több tengely programozásával lép működésbe;
  • motoros vagy rögzített helyű funkciókkal rendelkezik
  • ipari automatizációs célokra hozták létre

Az ipari robot célja és szerepe, hogy a gyártási folyamatban az emberi kar szerepét pótolja.
Az ipari robotoknak is különböző típusai vannak, attól függően, hogy az automatizált ipari gyártásban milyen részfolyamaton működik.

A robotika napjainkban


Az utóbbi pár évben ugrásszerűen nőtt meg a programozható robotokat használó gyárak száma, mindez pedig folyamatosan emelkedik. Az ipari automatizálás átalakítja a munkahelyeket és a monoton, ismétlődő munkát végző dolgozók helyét felváltják a több embert pótolni tudó ipari robotok. Így az emberi munkaerő más, hasznosabb feladat elvégzésére irányítható. Az automatizáció elterjedésével azonban már nem csak a gyártási folyamatokba épülnek be az ipari robotok, hanem már a gyártás előtti folyamatokba is.


A világ vezető robotikát használó területei Nyugat-Európa, Észak-Európa, Észak-Amerika és Délkelet-Ázsia, azonban már Magyarországon is egyre több, sok ezer ipari robot található a gyárakban.
Az ipari robotok precíz, végtelen teherbírású megoldásainak köszönhetően egyre több piaci ágazat működik már ipari robotokkal, és vált az automatizált gyártási folyamatokra. Az autóipari és elektronikai gyárak mellett megnőtt az élelmiszeripari, gyógyszer – és kozmetikai ipari gyárak automatizálása is.


Ez is azt mutatja, hogy hamarosan, a közeljövőben alapvetően átalakulnak a gyártósori szokásaink, és az emberi munkaerő más, fizikailag kevésbé megterhelő munkafolyamatokra lesz majd fordítható.

 

Forrás: https://trans.info/hu

You do not have the roles required to access this portlet.