Mi várható 2022-ben a logisztikai iparágban?

2022/ 18/01

A világjárvány miatt jelentős változások történtek a világ összes iparágában, így a logisztikában is. Írtunk már korábban a lehetséges változásokról, most egy másik aspektusból mutatjuk be a trendeket.  

Az ellátási láncokat súlyosan érintette a világjárvány. A vállalatoknak arra kell összpontosítaniuk, hogy túléljék a világjárványt és annak hatásait, valamint felvegyék a versenyt a folyamatosan változó piaccal. Ezért is kerültek előtérbe olyan újfajta módszerek, amelyek segítséget jelenthetnek a logisztikai cégek működésében. 


A vállalkozások legnagyobb problémái közé sorolható a nyersanyag-hátralék, a munkaerőhiány és a kapacitás korlát. A fogyasztói igények kielégítése több helyen, többféle szállítási móddal, különböző időpontokban rugalmas ellátási láncot igényel, amely könnyen alkalmazkodik a váratlan változásokhoz és körülményekhez. 


Mi is az ellátási lánc?


Az ellátási lánc, mint szolgáltatás lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy a befektetések négy-ötszörös megtérülését érjék el úgy, hogy egyetlen szolgáltató partnerrel együttműködve támogatják ellátási láncaik teljes vagy egy részét, beleértve a beszerzést, a gyártásellenőrzést, a gyártás minőségét és a raktározást. Egyre nagyobb teret hódít az ellátási láncok automatizálása is. Az automatizált tároló- és visszakereső rendszerek (ASRS) piacának bővülését a javuló tárolókapacitás, a megnövekedett raktári hatékonyság, az alacsonyabb energiafogyasztás, a kevesebb hulladék és az alacsonyabb karbantartási költségek is elősegítik. 
A digitalizáció számos logisztikai folyamatot automatizál már manapság is, ugyanakkor enyhíti a növekvő munkaerőhiányt, miközben elősegíti a teljesítmény növelését és a meglévő dolgozók biztonságát. 

3PL és 4PL szolgáltatások 


Európa lakossága egyre gyakrabban vásárol az interneten, a folyamatban lévő strukturális váltás a kiskereskedelmi területekről a raktárterületekre egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az e-kereskedelem térnyerése miatt megnövekedett kereslet várható a 3PL (Third-Party-Logistics) és 4PL (Fourth-Party-Logistics) szolgáltatások iránt. 

Mit jelent ez?
3PL esetében a harmadik fél olyan logisztikai szolgáltató, amely általában saját létesítményeit, szállító eszközeit és erőforrásait veszi igénybe. Ő a „harmadik fél” a gyártó vagy kiskereskedő és a végfelhasználó között. A 3PL módszert többnyire olyanok vezetik be, akik nem a logisztikára koncentrálnak, mint fő tevékenységi körre, vagy olyan közepes méretű cégek. akik esetében a logisztikai szolgáltatás költsége elég nagyok ahhoz, hogy egy külsős cég megbízása kifizetődővé váljon.
A 4PL modellek jellemzője a nagyobb integráció. A vevő egyedül azt mondja meg, hogy mit szeretne raktározni, mit és hova szeretne elszállíttatni, az operátor feladata pedig az egész folyamat megtervezése és vezérlése.

A 3PL és a 4PL számos előnnyel jár, költséghatékony és gyorsabb, azonban van néhány hátránya is, mint például a közvetlen irányítás hiánya és a gyártó folyamatos függési pozíciója az adott logisztikai szolgáltatótól. 


Zöld logisztika - nemcsak mint PR- fogás


A fenntarthatóság egy általános irány, amely évről évre egyre fontosabbá válik. Ahogy minden iparágban, a logisztikában is kulcsfontosságú szempont a környezettudatosság. 
A nagyvállalatok egyre inkább a fenntarthatósági célokra összpontosítanak, és az egész ellátási láncukat zöldebbé teszik, a vállalatok többsége hajlandó magasabb árat fizetni a fenntartható áruszállításért és árumozgatásért. 
A zöld logisztika fogalma szerint a zöld szállítás magába foglal minden olyan anyag- és energiahatékonyságra való törekvést a fuvarozásban részt vevő felektől, amely a környezettudatosságra törekszik. A zöld fuvarozás főbb irányelvei:
•    ahol, és amikor megoldható, a szállítás környezetbarát termékek használatával történjen
•    a beszerzési folyamatok úgy kerüljenek kialakításra, hogy azok figyelembe veszik a környezeti terhelést
•    a menedzsment vegye figyelembe a különböző általános zöld szempontokat, mind a szállítói kapcsolatok kialakításakor, mind az ellátási lánc kiépítésekor  

A zöld elvek mentén működő vállalatok ezen meghatározott iránymutatások szerint alakítják logisztikai folyamataikat. A zöld logisztikai eljárások és technológiák kifejlesztése ugyanis növeli a szállítás hatékonyságát és jelentősen csökkenti annak költségeit. A zöld logisztikára való igényt továbbá a fogyasztók is egyre jobban erősítik, mivel a vásárlói oldalról is egyre fontosabb szempont a környezetbarát termékek és szolgáltatások használata.  


A logisztika piacán belül is egyre többet bukkan fel a “zöld” jelző, amely most már nem csupán iránymutatásként, hanem a szállítmányozás alapjaként is szolgál majd.    
 

Értesüljön elsőként a vámszakmai hírekről és újdonságainkról!

Az adatkezelési tájékoztatót és a használati feltételeket elolvastam, megértettem és elfogadom.