Nem szükséges számlázó szoftvert váltani az online számla adatszolgáltatási bírság elkerüléséhez

2019. jan. 28.
A NAV honlapján nemrégiben közzétette, hogy a számlázóprogramokkal kiállított számlákra vonatkozó online adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését ellenőrzés alá vonja. Hogyan felelhetnek meg az adózók a szabályoknak, és hogyan kerülhetik el a bírságot?

A NAV tájékoztatása szerint január 21-étől kockázatelemzés alapján vizsgálatokat indítanak azoknál az adózóknál, akik a rendelkezésre álló adatok alapján a 100 ezer forint feletti áfatartalommal rendelkező értékesítéseikről nem teljesítették adatszolgáltatási kötelezettségüket.

A közlemény kiemeli azt is, hogy első körben az a mintegy másfélezer vállalkozás számíthat biztosan a revizorok fokozott érdeklődésére, amely a tételes adatszolgáltatás szerint 1 millió forint feletti áfa-eltéréssel rendelkezik, vagy belföldi beszerzését jelentős részben kényszertörlés alatt álló adózókkal bonyolította

Ez azt jelenti, hogy a NAV figyelemmel kíséri és elemzi az ügyleteket. Kontroll adatként felhasználja például a vevő bevallásában szereplő tételes adatszolgáltatást a 100 ezer forint feletti áfatartalommal rendelkező számlákról. Az eladó ezek alapján könnyen lebukik, ha az online számla adatszolgáltatási kötelezettségét nem teljesíti! – figyelmeztet a Mazars közleménye.

Tekintettel arra tehát, hogy a NAV kiemelten kezeli az online adatszolgáltatást, még mindig nem késő segítséget kérni, esetleg alternatív megoldást keresni, ha adatszolgáltatásunk nem, vagy megítélésünk szerint hibásan működik. Mint azt már mindenki nagyon jól tudja, a tét óriási: a nem megfelelő adatszolgáltatás számlánként 500 ezer forint mulasztási bírsággal is sújtható. 

Noha július 1-je után az adóhatóság nem lépett fel azonnal a törvény teljes szigorával a mulasztókkal szemben, a hivatkozott tájékoztatás is mutatja, hogy az érintettek nem lehetnek nyugodtak. Így azok a cégek, akik határidőre nem készültek el, vagy házon belüli megoldást találnak, vagy alternatív megoldások után néznek.

De mik ezek az alternatív lehetőségek?

Saját számlázó szoftver helyett használható a NAV Online Számlázó programja, méghozzá ingyenesen. Ez azonban elsősorban a mikro- és kisvállalkozások általános számlázási igényeinek felel meg. 

Másrészt beszerezhető olyan külső szoftver, illetve webes számlázási megoldás, mely eleget tud tenni az adatszolgáltatásnak. Azaz lecserélhető a jelenleg használt számlázó rendszer, viszonylag gyorsan és nem is túl magas költségek mellett. 

Régens VATapp

Azonban a nagyobb cégek integrált vállalatirányítási és könyvelési folyamataiba nem illeszthető be egy ilyen olcsó netes számlázó megoldás. Egyes cégek ezért minden bizonnyal „árnyékszámlázást” végeznek. Ennek lényege, hogy valamilyen külső szoftverrel kiállítanak egy számlát, de csak azért, hogy a NAV elvárásainak megfeleljenek, és az adatszolgáltatás megtörténjen. Ezzel párhuzamosan pedig, könyvelési célból „házon belül” továbbra is az integrált rendszerből állítanak elő egy másik számlát. Ez azt a veszélyt rejti magában, hogy az adóhatóság ugyanazon ügylet kettős számlázását kifogásolhatja, főleg, ha utóbbi bizonylatot küldik ki a vevőjüknek. 

Fontos felhívni a figyelmet, hogy elvileg az az adózó is büntethető, aki folyamatosan üzemzavarra hivatkozik, és ezért kézzel tölti fel a számlákat, mert a számlázóprogramja valójában még nem tudja az adatszolgáltatás funkciót.

Valójában a leginkább működőképes lehetőség, ha a társaság „kiszervezi” a számlázást olyan adótanácsadónak, könyvelési szolgáltatónak, aki felkészült az online számlázásra. Erre az áfatörvény lehetőséget ad: írásos meghatalmazás alapján a számla kiállítását más személy számára át lehet adni. Ez a megoldás jogszerű és viszonylag gyors megoldást ad – akár csak átmenetileg, a saját rendszer felkészítéséig – a problémára.

Végül pedig, nyilván nincs gondja az online számlázással, akinek nincsenek 100 ezer forint áfát elérő ügyletei. Az ügyletek szétdarabolása azonban nem javasolható, mert kivívtatja a hatóság nemtetszését is. Nagyobb cégek esetén végső soron a saját számlázó rendszer költséges és hosszadalmas fejlesztése vagy egy külső konverter szoftver üzembe állítása adhat megnyugtató megoldást.    

Ha az elmúlt időszakban nem történt semmilyen adatszolgáltatás, annak ellenére, hogy a társaság kötelezett volt erre, mindenképpen javasolt mind egy adótanácsadó, mind pedig egy IT tanácsadó felkeresése!


Forrás: Adózóna

NAV

Értesüljön elsőként a vámszakmai hírekről és újdonságainkról!

Az adatkezelési tájékoztatót és a használati feltételeket elolvastam, megértettem és elfogadom.