A MI és a történelem

2022. máj. 20.

A mesterséges intelligenciával folytatott kísérletek a történelemtudományban is elkezdődtek, elég jó eredményekkel. Egy friss tanulmány szerint az ókori görög táblafeliratok pontosabban visszaállíthatók gépi tanulással, mint történészekkel.

Az ötletet az adta, hogyha van rengeteg történészek által már feldolgozott szöveg, akár ókori görög kőbe, kerámiába vagy fémbe vésett felirat, akkor a gépi tanulás a meglévő anyagok alapján javaslatot tehet a fennmaradó töredékes szövegek rekonstruálására, készülési helyének és idejének meghatározására. A történészek legnagyobb problémája általában az, hogy az idő során a feliratok sérültek, illetve a keletkezésük pontos idejét és helyét sem lehet tudni.

A kutatók szerint a gépek és az emberek együttműködése vezet a leghatékonyabb eredményre, ezért a folyamatot is így alakították. Az eredmény elég meggyőző volt a szövegek visszaállításában, illetve helyének és idejének meghatározásában is. 

Forrás és a teljes cikk elérhető IDE katintva 
 

Értesüljön elsőként a vámszakmai hírekről és újdonságainkról!

Az adatkezelési tájékoztatót és a használati feltételeket elolvastam, megértettem és elfogadom.