IT szolgáltatások

A Régens komplex informatikai szolgáltató, ami azt is jelenti, hogy a professzionális szoftvertermékek mellett széleskörű üzemeltetési és karbantartási feladatokra is felkészült csapat szolgálja ki ügyfeleinket.

IT szolgáltatást végzünk akár a megbízó által biztosított infrastruktúrán, de korszerű megoldásunk van a felhőbe telepített alkalmazások terén is.

Gyakori igény szoftvereinkhez rendelten azok karbantartása (pl. telepítés), amit akár az ügyfél által biztosított távoli hozzáféréssel egyszerűen és gyorsan megvalósíthatunk. Az új verziók telepítése azon ügyfeleinknél, akik IT szolgáltatásunkat igénybe veszik, kiemelt ügyfélprioritással valósulhat meg. Ez esetben természetesen a telepítést minden esetben a rendszereket jól ismerő, szakértő kolléga végzi, így garantálható a minimalizált üzemidő kiesés.

IT szolgáltatásaink nem kizárólag az általunk szállított szoftverekhez rendelten, hanem különálló szolgáltatásként is igénybe vehető. Felkészült IT csapatunk készséggel áll rendelkezésükre akár hardver beszerzésről, hálózat fejlesztésről, rendszerüzemeltetésről, adatbázis-karbantartási feladatokról vagy általános IT support-ról legyen szó.

Rendszerüzemeltetés

Rendszerüzemeltetés szolgáltatásunk keretében Ügyfeleink telephelyén vagy távoli eléréssel képzett szakembereink teljes körű informatikai rendszerüzemeltetést végeznek.

Rendszerüzemeltetési szolgáltatásaink

  • Teljes körű rendszerfelügyelet távoli vagy helyi adminisztrálással
  • Folyamatos rendszer-monitoring
  • Teljes körű IT infrastruktúra tervezése és kialakítása
  • A Régens által szállított rendszerek, illetve más tetszőleges rendszerek felügyelete
  • Helyileg telepített rendszergazdákkal állandó felügyelet biztosítása vagy távoli rendszeres felügyelet mellett helyi munkavégzés
  • Hardver eszközök beszerzése, felügyelete, karbantartása
  • Szoftver licencek beszerzése
  • Programfrissítés, karbantartás

Oracle DBA szolgáltatások

Alkalmazásaink Oracle adatbázis-kezelő rendszerre épülnek, mely biztosítja a biztonságos és stabil hátteret. Az adatbázisok karbantartása, ellenőrzése rendszeres feladat, hiszen csak ilyen módon biztosítható, hogy az érzékeny üzleti adatok egy esetleges az infrastruktúra, vagy rendszer meghibásodás esetén a lehető legkevesebb adatveszteséggel és a legrövidebb időn belül helyreállíthatók legyenek.

Oracle adatbázis szakértőink Ügyfeleink igényeinek megfelelő szinten nyújtanak szakmai segítséget az adatbázis üzemeltetése és karbantartási feladatok terén.

Az adatbázis üzemeltetés kapcsán az alábbi feladatokat vállaljuk:

  • teljes körű üzemeltetési szolgáltatás, mely tartalmazza:
    • – mentési stratégia kidolgozását
    • – az adatbázisok folyamatos monitorozását, táblaterek ellenőrzését
    • – a mentések rendszeres ellenőrzését
    • – DEMO adatbázis időközönkénti frissítését az ÉLES adatokkal
  • adatbázis-migráció (szervercseréhez, vagy operációs rendszer upgrade-hez rendelten)
  • adatbázis felülvizsgálat
  • kritikus hiba esetén helyreállítás, javítás