Tudtad, hogy az idei Dakar Rally versenyen egy hidrogén hajtású kamion is rajthoz állt?

2022/04/03

A hidrogén-üzemanyagcella meghajtású járművek köre egyre bővül: Németországban már 2018-ban üzembe helyezték az első hidrogénvonatot, majd az USA-ban álltak szolgálatba hidrogénhajtású kompok. Az első hidrogén-üzemanyagcellás Xcient nehéz tehergépkocsik pedig 2020-ban jelentek meg Európában. 

A hidrogénnel mint üzemanyaggal ma már szinte minden autó- és teherautógyártó kísérletezik, és a megoldások egyre megbízhatóbbak, eredményesebbek. A hidrogénből a járművek az üzemanyagcellákban folyamatosan fejlesztik az elektromos áramot, vagyis a hidrogénnel tankolt kamion végső soron elektromos hajtású, csak az a különbség, hogy az áramot igény szerint magának fejleszti a “fedélzetén”.

A hidrogén felhasználása közben az áram mellett csak vízgőz és némi hő keletkezik. A hidrogénes jármű tehát akkor tekinthető zöld megoldásnak, ha a hidrogént a tankolás előtt vízből és megújuló energia befektetésével állították elő, így a folyamat alapvetően vízből indul ki, és oda is tér vissza. Az így felhasznált hidrogént nevezik zöld hidrogénnek, de ez ma még alig létezik. 


Nem csak a közúton, hanem a motorsportban is egyre nagyobb hangsúlyt kap a környezetvédelem, a "zöldülés" . A Formula E mellett a Dakar Rally is egy zöld versengéssé válhat, a szervezők szeretnék, ha 2030-tól csak alternatív hajtású járművek mérnék össze a tudásukat. Az első ilyen próbálkozás volt idén egy francia kamion, ami az egyik első hidrogén-elektromos meghajtású jármű volt a versenyen.

 

Kép és forrás: autonavigator.hu

Értesüljön elsőként a vámszakmai hírekről és újdonságainkról!

Az adatkezelési tájékoztatót és a használati feltételeket elolvastam, megértettem és elfogadom.