Nemrég megtette hivatalos útját a világ első önvezető és tisztán elektromos konténerhajója

2021/ 07/12

Ez az év a vízi szállítás területén is hozott több érdekes változást, hasznos fejlesztéseket, de sajnos találkozhattunk katasztrófákkal is  2021-ben.
Hoztunk egy rövid kis összefoglalót az év talán három legnagyobb eseményéről a vízi közlekedés kapcsán így az év vége felé közeledve.

Ha közlekedés és szállítás, mindig téma a környezetvédelem. A környezetvédelem kapcsán pedig eldöntendő kérdés, mennyire szennyezőek a vízi járművek. Tény, hogy egy konténerhajó eszméletlen mennyiségű fosszilis üzemanyagot képes elégetni 1-1 útja során, még ha cserébe a szállított áru tömege is szépnek mondható. 

Már évekkel ezelőtt is egyre több hírt hallottunk elektromos hajókról, kompokról, amelyek még napjainkban legtöbbször hibrid módban működnek, vagyis a tengeren a belsőégésű motor, míg a lakott terület közelébe érve az elektromos társa viszi a hajtás feladatát. Ettől azonban komolyabb lett az a norvég teherszállító hajó, ami már tisztán elektromos módban közlekedik, az ehhez szükségese energia pedig akkupakkokban rejtőzik. Ez a hajó nem csak tisztán elektromos, hanem önvezető is. 

De erről majd később, nézzük mi történt az év elején!


A Szuezi-csatorna és az Ever Given története- március

Keresztbe fordult és beszorult a világ egyik legnagyobb teherhajója kedden a Szuezi-csatornában, feltartva az áruforgalmat a kulcsfontosságú kelet-nyugati vízi úton. 

Az Ever Given nevű hajó, amely a világ egyik legnagyobb hajója, mindkét irányban blokkolta az áruforgalmat, holott a csatorna a világ egyik legsűrűbb hajózási útvonala, amely összeköti Ázsiát Európával. Több mint egy hónapos  kemény munkával, a hajót sikerült kiszabadítani, a több mint 18 000 konténerrel a fedélzetén. 


A híradások szintén egy katasztrófával fenyegettek ez év júniusában

Tizenkét napig tombolt a tűz egy teherhajón Srí Lanka partjainál, míg hullámsírba nem került. Fedélzetéről mérgező vegyi anyagok és több tonna műanyag granulátum jutott a tengerbe. A szigetország sosem látott környezeti katasztrófával szembesült. A hajó 1486 konténert szállított, főleg veszélyes kemikáliákat. 

De térjünk vissza a norvég fejlesztéshez-Ismerjük meg a Yara Birkeland hajót

A hajó a világ első kibocsátásmentes, tisztán elektromos és egyben önvezető konténerszállító vízi járműve.A hajó már tavaly elkészült, ám azóta már számos teszten és finomhangoláson esett át, és 2021- novemberében hivatalosan el is startolt. 80 m hosszú, 15 m széles monstrum 13 csomóval is képes haladni, és 120 konténer szállításra alkalmas. 
Első hivatalos útját az Oslo-fjordban tette, és fejlesztői azt nyilatkozták az első útja után, hogy a hajó alapjául fog szolgálni az emissziómentes konténer hajók egy új fajtájának. Ezzel az első úttal egy 2022-ig tartó tesztperiódus kezdődött, amely majd a norvég Porsgrunn és Brevik között fog ásványi műtrágyát szállítani.

Hisszük, hogy az első önvezető konténerhajó egy jó és környezettuadtos jövő felé vezető út első mérföldköve, és a jövő évben is hasonló hírekről adhatunk majd számot.

 

forrás:

autopro.hu

Értesüljön elsőként a vámszakmai hírekről és újdonságainkról!

Az adatkezelési tájékoztatót és a használati feltételeket elolvastam, megértettem és elfogadom.